5. FEJEZET

A rózsaszín szobában tartották a megbeszélést, a bolyhos, szív alakú szőnyegen elterülve. Miközben tanácskoztak, Tamara könyörtelenül letépkedte a csipkét néhány irtó furcsa, pasztellszínű ruha szegélyéről meg ujjáról. A rózsaszín elméletben nyugtató hatással van az emberre, ám Call nem érzett mást, csak letargiát, meg azt, hogy túl sokat evett vacsorára.

– El sem hiszem, hogy az eredeti szökési terved csak arra volt jó, hogy most találhatunk ki egy újabb szökési tervet – morgott Jasper a lánynak. – Tök béna vagy szökésben.

Tamara dühösen meredt rá.

– Hát, gondolom, minél többször szökünk meg, annál jobban fog menni.

Jasper pillanatokkal később felderült.

– Talán mégsem olyan rossz, hogy elraboltak minket.

Úgy értem, ez az egész ügy eléggé drámai. Amint Celia megtudja, hogy mi történt velem, borzasztóan fogja érezni magát, amiért dobott engem. A szívéhez szorítja majd a fényképemet, az életemért rettegve, és a szerelmünk emléke könnyeket fog csalni a szemébe. Bárcsak visszatérne az én drágám! – gondolja majd. Könyörögni fogok neki, hogy legyen újra a pasim!

Call tátott szájjal bámult Jasperre, szóhoz sem jutott.

– De ez persze csak akkor válhat be, ha nem szökünk el túl hamar – folytatta Jasper. – Időt kell hagynunk Celiának, hogy tudomást szerezzen a történtekről, és kellően belelovalja magát a nagy szenvedésbe. Talán várhatnánk néhány hetet. Elvégre elég jó itt a kaja.

– És mi lesz, ha Celia addigra összejön valaki mással? – kérdezte Tamara. – Könnyen lehet, hogy...

– Oké, tűnjünk innen! – fojtotta belé a szót Jasper. – Tehát, mi a terv? Még ma éjjel le kell lépnünk!

– Már ellenőriztem az ablakokat... legalábbis ebben a szobában. Elementális mágia védi őket, mint a Panoptikonban – mondta Tamara. – Nem lehet kitörni az üveget. Megpróbálhatnánk varázslattal áthatolni rajta, de nagyon macerás lenne, és valószínűleg beindítanánk egy riasztót.

– Szóval nem az ablakon át fogunk kijutni – összegezte Jasper. – Nem tudnál valahogy üzenetet küldeni Ravannak?

Tamara a fejét csóválta.

– Előbb ahhoz is ki kéne jutnunk innen. Esetleg megpróbálhatnék megidézni egy másik tűzelementált, hogy elküldjem Ravanhoz, de az nagyon komoly mágia. Még soha nem próbálkoztam ilyesmivel.

– Hát, Joseph mester azt mondta, hogy a hűtőben találok kaját Harcebnek, vagyis nyilván azzal is tisztában van, hogy meg kell sétáltatnom őt – mondta Call. – Ez legalább kijuttat minket az épületből.

– Nem mehetünk ki mindhárman, hogy megsétáltassuk Harcebet – vetette ellen Tamara. – Joseph mester nem lehet annyira ostoba, hogy kiengedjen minket együtt.

Jasper a homlokát ráncolta.

– Tényleg nem. Viszont tuti van itt egy csomó káoszsújtott, igaz? Elvégre ez a Halál Ellenségének menedéke. Itt kell lennie az összes szolgájának.

– És? – kérdezte a lány, letépve egy újabb fodrot egy szoknyáról, amiből így kilógtak a szálak. – Az nekünk még rosszabb, nem?

Jasper Callre sandított.

– Nem, mert ez azt jelenti, hogy kell itt lennie olyanoknak is, akiknek Call parancsol. Mi lenne, ha mi elmennénk megsétáltatni Harcebet, Call pedig megparancsolná a saját káoszsújtottjainak, hogy küzdjenek meg azokkal, amiket Alex irányít? Az akkora felfordulást okozna, hogy közben simán leléphetnénk.

Call mély levegőt vett.

– Talán csak ti kettőtöknek kéne elszöknötök. Elmehetnétek sétálni Harcebbel, ahogy Jasper mondta, de vissza se jönnétek. Harceb megóvhatna benneteket bármitől, ami az erdőben ólálkodik, én pedig itt maradhatnék, és megpróbálhatnám megakadályozni, hogy bárki a nyomotokba eredjen. Ti pedig hívhatnátok segítséget. Talán az egész mágusvilág gyűlöl engem, de akkor sem akarhatják, hogy Joseph mester társaságában legyek: tuti úgy gondolják majd, hogy ez nagy veszélyt jelent.

– Call, ha mi elszökünk, Joseph mester valószínűleg azonnal lelép innen, és téged is magával visz – vélekedett

Tamara. – Nem fogja megvárni, hogy visszatérjünk a Tanáccsal meg egy egész sereggel. Nem, együtt kell mennünk.

– Egyébként is – szólt Jasper –, ha a Tanács Joseph mester társaságában talál téged valahol, azt gondolják majd, hogy azért vagy mellette, mert össze akartál fogni vele.

Call igencsak bosszantónak találta Jasper azon tulajdonságát, hogy mindig képes volt elképzelni a legrosszabbat, amit az emberek egy adott dologról gondolhatnak. Talán azért, mert maga Jasper is mindig a legrosszabbra gondolt. De akármennyire is bosszantotta Callt, attól még igaza volt.

– Jól van, na – hagyta rá Call. – Akkor mi a megoldás?

Tamara mély levegőt vett.

– A káoszsújtottak – felelte.

– Egymásnak ugrasztjuk őket, ahogy javasoltam? – kérdezte Jasper lelkesen. – Komolyan?

– Nem – válaszolta a lány.

– Lehet, hogy a házban lévők mind Alexet szolgálják – mondta Call.

– Nem hinném – válaszolta a lány. – Emlékeztek, mit mondott Alex azokról a káoszsújtottakról a tisztáson? Ezeket én csináltam. Vagyis csak azokat. Lehetetlen, hogy Alex hozta volna létre a házban meg a környéken lévő összes többi káoszsújtottat is. Olyan sok van belőlük, hogy nem lehet mind az ő műve. Biztos, hogy bőven akad köztük, akiket még Constantine hozott létre, vagyis hűségesnek kell lenniük hozzád, Call.

A fiúnak eszébe jutott a káoszsújtott szolga a vacsoránál, aki fejet hajtott előtte.

– Azt hiszem, tudom is, hol találhatunk egy olyat – mondta lassan.

Hűvös volt az este, úgyhogy ki-ki visszament a szobájába meleg felsőt venni, aztán a folyosón találkoztak. Jasper pulóverén egy ló díszelgett. Tamara hosszú, halványzöld ruhát viselt, amiről letépte a csipkét, hozzá a farmerdzsekijét és gatsby sapkáját. Call pórázon vezette Harcebet.

– Na, akkor indulás – mondta a lány komoran.

Leosontak a lépcsőn, és átvágtak a hatalmas előcsarnokon. Sötét volt, nem égtek a lámpák. Call átadta Harceb pórázát Tamarának, és besurrant az étkezőbe, épp, mielőtt Joseph mester lejött a lépcsőn.

– Ti meg mit csináltok? – vonta kérdőre Tamarát és Jaspert.

Call kilesett a kulcslyukon. Joseph mesteren bolyhos, szürke köntös volt, aminek röhejesnek kellett volna tűnnie, ám a fiú mégsem találta annak. A férfi arcáról olyan kíméletlenség sugárzott, amit a vacsoránál még leplezett.

– Meg kell sétáltatnunk Harcebet – szegte fel a fejét Tamara. – Ha nem megyünk ki vele, csúnya dolgok fognak történni a padlóval. Meg a szőnyegekkel.

Harceb vinnyogott. Joseph mester felsóhajtott.

– Hát, jó – mondta. – De maradjatok a ház közelében!

Call legnagyobb meglepetésére Joseph mester félreállt, és figyelte, ahogy Tamara meg Jasper kinyitották az ajtót, majd – hitetlenkedve pillantva egymásra – kiléptek a tornácra. A fiú látta a vizet a távolban: a folyót, ami elválasztotta őket a szárazföldtől. A házból tagadhatatlanul csodás kilátás nyílt, de Call kezdte nagyon megutálni.

Miután az ajtó becsukódott Tamaráék mögött, Joseph mester egy pillanatig még az előcsarnokban állt, majd sarkon fordult, és elsétált a folyosón.

Call egy kicsit bepánikolt, miközben megfordult, és az étkező sötétjébe meredt. Joseph mestert tényleg annyira nem érdekelte Tamara meg Jasper, hogy hagyta volna őket lelépni? Vagy azt próbálta bizonyítani nekik, hogy bízhatnak benne? Netán tényleg ólálkodott odakint valami borzalom, ami kordában tarthatja a többieket – vagy akár bántaná is őket?

– Mester! – szólalt meg valaki.

Call összerezzent. Egy árny bontakozott ki előtte a sötétből. Az a káoszsújtott volt, aki a vacsoránál meghajolt előtte.

A férfinak sötét haja volt, és ugyanolyan izzó szeme, mint az összes káoszsújtottnak. Bicegve járt. Nyilván sérült volt, amikor meghalt. Call néha majdnem megfeledkezett róla, hogy a káoszsújtottak valójában két lábon járó holttestek. A fiú beleborzongott a gondolatba, hogy egyes mágusokat talán csöppet sem zavar ez a tény.

– Vigyél ki innen! – utasította a káoszsújtottat. – Úgy, hogy Joseph mester ne vegye észre.

– Igenis. – A káoszsújtott megfordult, kivezette Callt az étkezőből, majd kanyargós folyosókon haladtak végig. A fiú menet közben belesett egy jókora terembe, aminek padlóján lefolyó volt, mint egy zuhanyzóban, egy másik helyiségben pedig üvegekbe zárt elementálok sorakoztak, egyik teli polc a másik után. Call az egyik szobában mintha egy falhoz láncolt béklyót pillantott volna meg.

Ajjaj!

A káoszsújtott rákanyarodott vele egy utolsó folyosóra, majd egy ajtóhoz értek, amit rozsdás reteszek zártak el. Kiléptek rajta, és Call a ház mellett találta magát, a nyíratlanul hagyott gyepen.

Sikerült kijutnia.

A gyepet erdő övezte, benne ismeretlen fajta fákkal. Nemcsak hogy hűvös volt, hanem szeptemberhez képest szokatlanul hideg is. Ezek szerint valahol északon lehettek. Call elindult az erdő felé. Karba tett kézzel didergett, de jelenleg nem a hideg volt a legnagyobb baja.

– Oké – fordult a káoszsújtotthoz, aki követte őt, hátborzongatóan nesztelen léptekkel. – Én itt fogok várni. Keresd meg a barátaimat: egy sapkás lányt, egy farkast meg egy fura frizurás srácot! Mondd meg nekik, hogy itt találnak meg! Mármint, ne szavakkal, mert nem fognak megérteni. Mutasd meg nekik, merre induljanak, érted?

A káoszsújtott egy hosszú pillanatig rámeredt örvénylő szemével. Call azon tűnődött, hogy talán máshogy kellett volna leírnia Tamarát, Harcebet és Jaspert. A káoszsújtottak talán meg sem tudták állapítani, hogy egy frizura furcsa-e vagy sem. Talán mindegyiküknek pocsék volt az ízlése.

– Igenis – ismételte a férfi. Habár továbbra is hátborzongatónak tűnt, a válasza legalább eloszlatta Call aggodalmát. A káoszsújtott sarkon fordult, és elindult a ház eleje felé.

Call leült egy közeli fatörzsre, és az óriási épületre bámult. Néhány helyiségben még biztosan égett a fény, a ház mégis teljesen sötétnek és elhagyatottnak tűnt: mintha üresen állt volna. Ez is légmágiával keltett illúzió lehetett. Callnek ügyelnie kellett, nehogy bedőljön más dolgoknak is, amik nem voltak valóságosak.

Furcsán érezte magát, amiért elhagyja ezt a helyet. Nem mintha maradni akart volna – nem bírta Joseph mestert, gyűlölte Alexet, Anastasia pedig a frászt hozta rá –, de az sem volt az ínyére, hogy visszamenjen a börtönbe. És habár Tamara talán meg akarta óvni, Call sejtette, hogy az nem lesz könnyű.

A mágusok bosszút akartak állni Constantine-on, és csöppet sem érdekelte őket, hogy mi lesz Callummal.

Mintha senki sem törődött volna Call-lel, csakis Constantine-nal.

Közeledő léptek zaját hallotta, és módosított ezen a komor gondolaton. Tamara igenis törődött vele. Harceb szintén. Valamennyire még Jasper is... vagy legalábbis nem Constantine-ként gondolt Callre.

És Alastair is törődött vele. Call arra gondolt, hogy talán az apja meg ő elhagyhatnák az országot. Elvégre Alastair soha nem is akarta, hogy Call a mágusok közé kerüljön – pontosan azért nem, ami végül történt. Valószínűleg fel is volt készülve arra, hogy külföldre meneküljön Call-lel. Mondjuk, Európába, ahol tuti nagyon különlegesek a régiségboltok.

– Call! – szólt Tamara, és odaszaladt hozzá. – Hát kijutottál!

Jasper a káoszsújtottra nézett, és megborzongott. Harceb idegesen szaglászott a levegőben. A távolból vonítás hallatszott.

– Még a hasznunkra lehet – mondta Call, és a káoszsújtottra biccentett. – Vigyél el minket a legközelebbi, legnagyobb úthoz!

– Igenis – szólt a férfi. – Erre.

Call felkészült rá, hogy ismét egy csomót kell kutyagolnia a sötétben a fájós lábával, és talpra állt.

Ötfős kis csapatuk olyan halkan haladt a holdfényben, ahogy csak tőlük telt. Harceb időnként előreszaladt, majd visszajött hozzájuk. Call lemaradt sereghajtónak. Elszokott a gyaloglástól. Hosszú hónapok óta az volt az egyetlen lehetősége a testmozgásra, hogy fel-alá járkált a cellájában, meg elbaktatott a kihallgatóhelyiségbe, és vissza. Fájt a lába.

Szerencsére a káoszsújtott Call tempójához igazodott.

– Észre fogják venni, hogy eltűntünk – idegeskedett Jasper, sürgető tekintetet vetve Callre. – Utánunk fognak jönni.

– Olyan gyorsan megyek, ahogy csak tudok – suttogta a fiú dühösen. Utálta, hogy őmiatta történt ez az egész, ráadásul most még le is lassítja a többieket.

– Nem találhatnak meg minket könnyen – szólt Tamara, haragosan meredve Jasperre. – Fogalmuk sincs, merre indultunk. És lefogadom, eszükbe sem jut, hogy van velünk valaki, aki mutatja az utat.

Call nagyra értékelte, hogy a lány kiállt érte, de akkor is rosszul érezte magát. Ám pillanatokkal később jobb kedvre derült, amikor a talaj lejteni kezdett, és a domb aljában egy kétsávos, aszfaltozott út széles, tintafekete csíkja tárult eléjük.

Harceb izgatottan csaholt.

– Csitt! – szólt rá Call, habár ő is izgatott lett. Lesiettek a domboldalon. Call a káoszsújtotthoz fordult. – Ööö, asszem, neked itt kéne várnod. Majd visszajövünk érted, oké?

A férfi azonnal megtorpant, és olyan dermedten állt, mint valami borzalmas szobor. Call attól tartott, hogy talán elhajt erre valaki, akinek kedve támad bedugni őt a kocsijába, mint Alastair szokta, ha az út szélén elhagyott holmikat talált.

– Ha járnak erre kocsik – suttogta Jasper, miközben siettek tovább az úton, egy jobban megvilágított helyet keresve, hogy leinthessenek egy elhaladó autót –, akkor kell lennie egy hídnak, amin át lehet jutni a szárazföldre...

Call erre nem is gondolt, pedig tényleg logikus volt, és ettől kissé oldódott a szorongása. Talán közelebb jártak a szabadsághoz, mint hitte. Ha vezet ki híd a szigetről, és találnak egy autóst, aki átviszi őket a szárazföldre, akkor szinte biztosan kijutnak Joseph mester markából. Előre-hátra nézett az úton, de elhagyatottnak tűnt. Befordultak egy kanyarban, így már nem látta a káoszsújtottat.

Egyszeriben fény ragyogott rájuk. Tamara halkan felhördült. Egy furgon közeledett feléjük, az oldalán émelyítően cuki betűkkel a tündérország virágai felirat díszelgett.

– Egy virágos! – szólt Jasper rém megkönnyebbülten. Figyelembe véve, mi más folyt ezen a szigeten, egy virágárus furgonja tényleg elég ártatlannak tűnt.

Tamara kiszaladt az út közepére, és két kézzel hadonászni kezdett. Call arra gondolt, hogy a lány tűzmágiával sokkal nagyobb feltűnést kelthetne, ám az valószínűleg halálra rémítene egy átlagembert.

A furgon nagy fékcsikorgással megállt. A volán mögül egy középkorú férfi hajolt ki, rövidre nyírt hajjal és hátrafordított baseballsapkában.

– Ez meg mi?

– Eltévedtünk – mondta neki Tamara. Lekapta a sapkáját, így hajfonatai lehullottak a vállára, és ártatlanul rebegtette a szemét. Pasztellszínű ruhájában úgy festett, mint aki jelmezbálból szökött meg. – Átcsónakáztunk a szigetre, hogy körülnézzünk, de a csónakunk elsodródott, miközben nézelődtünk, és lement a nap... – Szipogott. – Nem tudna segíteni rajtunk a bácsi?

Call úgy vélte, hogy a bácsi kissé túlzás volt, de a pasas láthatóan bevette Tamara dumáját.

– De, persze – mondta a férfi, kissé elképedt arccal. – Nem gond. Ugorjatok fel, gyerekek!

Ahogy kis csapatuk elindult a furgon felé, a virágos kidugta izmos karját a kocsiablakon. A bicepszén nagy, fekete tetkó virított, kicsit úgy festett, mint egy szem. A szimbólum furcsamód ismerősnek tűnt Callnek.

– Ácsi, ácsi! Az meg mi? – mutatott a pasas Harcebre.

– A kutyám – felelte Call. – Úgy hívják, hogy...

– Nem érdekel, mi a neve – közölte a férfi. – Ez a dög óriási!

– Igazán nem hagyhatjuk itt – nézett Tamara tágra nyílt, esdeklő szemmel a férfira. – Tessék felengedni a kocsira! Teljesen szelíd.

Így találta magát a két fiú Harceb társaságában a furgon üres hátuljában, amiben nem volt sem ülés, sem ablak, csak a fémből készült falak meg a padló. Hugó (merthogy így hívták a pasast) Tamarának bezzeg megengedte, hogy beüljön mellé az anyósülésre. A lány bocsánatkérő pillantást vetett a barátaira, miközben Hugó lehúzta a fémajtót, bezárva őket a raktérbe.

– Na, tessék, már megint – sóhajtotta Jasper drámaian. – Ismét elárult egy csaj.

Beindult a motor. Amint a furgon továbbment az úton, Call érezte, hogy ellazulnak az izmai. Igaz, hogy a koromsötétben ült Jasperrel, de egyre távolabb került Joseph mestertől és Alextől.

– Tudod – felelte –, ezzel a hozzáállással aligha fogod visszahódítani Celiát.

Fény villant. Jasper tenyerében szikrázott fel a tűz-mágia apró lángja. Bevilágította a raktér belsejét és a srác arcát. Elgondolkodva ráncolta a homlokát.

– Meg kell mondjam – szólt –, én nem igazán érzek itt virágillatot.

Most, hogy Jasper szóvá tette a dolgot, Call rádöbbent, hogy igaza van. És egyetlen árva szirom vagy szár sem hevert a padlón. A furgonban érezni lehetett valamit, de az nem virágok illata volt, hanem inkább vegyszerszag – olyasmi, mint a formaldehid.

– Nem tetszett nekem annak a fickónak a képe – jelentette ki Jasper. – Sem a tetkója.

Call ekkor rádöbbent, hol látta már azt a szemes szimbólumot. A Panoptikon kapuján. Ez jelképezte a börtönt, amiben a rabokat állandóan szemmel tartják, a nappal és az éjszaka minden pillanatában. Kalapált a szíve. Csak nem börtönőr volt ez a pasas, aki azért jött, hogy visszavigye őt a dutyiba?

Meghallotta, hogy Tamara riadtan azt mondja elöl a sofőrnek:

– Nem, ne erre! Ne!

Hugó válaszolt valamit. Ráhajtottak egy földútra, és zötykölődni kezdtek, így Call nem bírta kivenni a szavakat.

Aztán megálltak. Pillanatokkal később kinyílt a raktér ajtaja.

Joseph mester állt a furgon mögött, zord arckifejezéssel. Hugó visszahozta őket a Halál Ellenségének menedékébe.

– Gyere, Callum! – szólt a mágus. A hangja higgadt és szenvtelen volt, ám Call látta, hogy az oldalánál ökölbe szorítja a kezét. A férfi dühös volt, még ha nem is akarta ezt kimutatni Hugó előtt. – Beszélnünk kell. Azt reméltem, hogy ráérünk holnap megvitatni a dolgot, kellemesebb körülmények között, de nem hagyhatom, hogy összevissza bóklássz a szigeten.

Tamara kiszállt az anyósülésről, lesújtott képet vágott. A két fiú kimászott a furgon rakteréből, Harceb pedig kiugrott utánuk, majd Call tenyeréhez nyomta az orrát, láthatóan teljesen összezavarták a történtek.

Call sajnos nagyon is jól értette, mi történik. Joseph mester nem csupán a házat változtatta börtönné – hanem az egész szigetet.

– Megtiszteltetés, hogy elrabolhattalak, Mester – fordult Hugó Callhez széles vigyorral. – Valószínűleg nem emlékszel rám, de láttalak a Panoptikonban. – Megbökte a karján lévő tetoválást. – Tudod, én is ott voltam, bezárva, már a háború óta. Mint még sokan. De amint megjelentél, tudtuk, hogy végre helyreáll a világ rendje. Mi rendíthetetlenül hittünk benned, még akkor is, amikor azt állították, hogy meghaltál. Ha bárki feltámadhat, az a Halál Ellensége.

A két fiú Tamarára nézett, aki elszörnyedve kapta a kezét a szája elé. A Panoptikon elleni támadás ezek szerint nem csupán Call kiszabadításáról szólt. Joseph mester kihasználta Anastasiát arra, hogy megszöktesse Constantine régi híveit.

– Nem akarok ezen a szigeten lenni – mondta Call Hugónak. – Nem gondolod, hogy ha tényleg engem szolgálsz, akkor azt kéne tenned, amit akarok?

A férfi ismét elvigyorodott, biccentett Callnek, és visszaült a furgonjába.

– Sok sikert az emlékeid visszanyeréséhez! – szólt. – Hamarosan úgyis eszedbe jut, miért akarsz itt lenni.

Call nehéz szívvel figyelte a távolodó furgont, ami magával vitte a szökésük lehetőségét is.

Annyira elcsüggedt, hogy követte Joseph mestert vissza a házba, a nyomában Tamarával, Harcebbel és Jasperrel. A mágus elővett a zsebéből egy kulcsot, és beengedte őket egy olyan helyiségbe, amiben még nem jártak. A szobát nyilván nem fűtötték, mert ugyanolyan hideg volt idebent, mint a szabadban. A helyiség túlsó végében becsukott, kétszárnyú ajtó volt, a szoba közepén pedig két kanapé állt.

Joseph mester intett nekik, hogy üljenek le, ő maga viszont állva maradt.

– Elvehetném a varázserődet és az életedet – fenyegette meg Callt. – Az enyém lehetne minden képességed. Talán ezt akarod?

– Ha úgyis ezt tervezgette kezdettől fogva, akkor mire vár még? – vágott vissza a fiú.

Tamara és Jasper erre kis híján felpattantak a kanapéról, mint akik felkészültek a harcra. Harceb felmordult.

Joseph mester azonban csak nevetett.

– Van számodra egy ajánlatom, Callum. Na, ehhez mit szólsz? Miután elvégzed az általam kijelölt feladatot, szabadon elhagyhatod a szigetet a barátaiddal, ha továbbra is erre vágysz.

– Milyen feladatot? – kérdezte a fiú. – Ez egy olyan átverős, lehetetlen megbízás, mint mondjuk, hogy egy megzabolázhatatlan elementált kéne megszelídítenem, vagy egy egész tengerparton kellene szétválasztanom a port meg a homokot?

A mágus mosolygott.

– Ilyesmiről szó sincs. – A szoba túlsó végében lévő kétszárnyú ajtóhoz lépett, és kitárta. Call meg a többiek néhány pillanattal később odaléptek hozzá.

Az ajtó egy nagy, fehérre festett szobára nyílt. Semmi más nem volt a helyiségben, csak egy fémasztal. Az asztalon egy tökéletesen épen megőrzött holttest feküdt, állig betakarva egy vékony, fehér lepellel.

– A feladatod nem más – szólt Joseph mester –, mint hogy hozd vissza Aaron Stewartot az élők sorába.